Bohócokkal emlékezetesebb a szülinapi zsúr!

Orrom krumpli, hajam kóc, nagy-nagy művész a bohóc – ki ne ismerné ezeket a sorokat, és ki ne szeretné a bohócokat?

És melyik gyermek ne imádná azt, ha a szülinapi zsúrján bohócok is részt vennének, jelenlétükkel még vidámabbá varázsolva az amúgy is feledhetetlen órákat!

A bohóc rendelés immár mindenki rendelkezésére áll, és ne feledjük: nem csupán a kis ünnepelteknek szerzünk hatalmas örömöt a piros orrú mókamesterek meghívásával, hanem az egész résztvevő gyermeksereg, de még a felnőttek is feledhetetlen élményben részesülnek általuk. A bohóc rendelés szülinapra ma már egyszerű és kényelmes, hiszen számtalan lehetőség közül választhatunk, a sikert pedig garantáltan lemérhetjük a vidám nevetésben és a ragyogó szemekben!

Mielőtt azonban úgy döntünk, hogy a bohóc rendelés érdekében körülnézünk az interneten, és megkeressük a leginkább kedvünkre való ajánlatot, ismerkedjünk meg ennek az egyáltalán nem könnyű hivatásnak a történetével. A hivatás kifejezést ez esetben szó szerint kell érteni, hiszen a bohócok munkája egyáltalán nem könnyű: megnevettetni az embereket akkor is, amikor nekik talán sírni van kedvük – ez a bohócok dolga, és ahhoz, hogy valaki ezt nap, mint nap meg tudja tenni, elhivatottság szükséges. A szülinapi zsúrok főszereplőjének lenni nagy kihívás, hiszen gyermekek százainak az öröme, felhőtlen boldogsága múlik egyetlen emberen. Ez pedig felelősség, amivel csak azok tudnak megbirkózni, akik hivatásuknak érzik a „bohóckodást”.

„A nevetés az ember sajátja”

A bohóc az általánosan elfogadott meghatározás szerint a közönséget mókáival szórakoztató, mulatságos külsejű artista vagy színész, aki főként a cirkusz világából ismert. A bohócjellem összetevőinek nyomait elég nehéz megtalálni, de nagy valószínűséggel a régi időkre nyúlik vissza eredetük, hiszen már a legrégebbi időktől úgy tartják az emberek, hogy „a nevetés gyógyít”, Rabelais francia humanista reneszánsz író szerint pedig „a nevetés az ember sajátja”.

A görög színház aranykorában a tragikus színész ellenpárjaként születhetett a komikus személyiség, míg a farsang ünnepénél a nevetséges szerepek a rituális vallási szertartások ellentéteként jöhettek létre. A „bolond” hagyományos szerep volt a középkori, majd Erzsébet-korabeli angliai színházban.

A 15. században Anglia híres színházaiban jelent meg az öreg béna helyén, aki nem volt más, mint az ördög jobb keze. Vicces, ostoba alak volt, aki mindig jó előrelátó-érzékkel van megáldva, bár néha cinikusan nyilvánul meg, de igen segítőkész figura. A cirkuszi bohóc Angliában a lovardákban (derbiken) született, ahol a vezetők úgy gondolták, hogy a szünetekben szórakoztatni kellene a közönséget. Később, a 18. század folyamán lettek népszerűek a különböző akrobatikus számok, melyet még ma is követnek a bolondozó, nevettető mozdulatok. Amikor az egyik szereplő rájött a módjára, hogyan lehetne anélkül nevettetni, hogy színészekre lenne szükség, megszületett az első kifestett bohóc, egy igazi harlekin. A kosztümök, sminkek, kiegészítők is fejlődtek az idők során és a bohócok egyre színesebbre festették arcukat. A modern színházi bohócok a 19. század elején jelentek meg. Angliában bizonyos színészek ötvözni akarták Shakespearet és a cirkuszt. Ez teljes csőd volt, a közönség akrobatikát akart és nem szöveget. A 20. században olyan komédiások tűntek fel, mint Raymond Devos és Coluche, akik darabjaikban megőrizték gesztusaikat és lelkiállapotukat, ezzel egy sajátos bohócattitűdöt teremtve.